A nap vicce: Hamupipőke három kívánsága… és Bob bosszúja!

A már halott herceggel való teljes élet után Hamupipőke boldogan ül a hintaszékében, és a tornácról figyeli a világot, miközben egy Bob nevű macska társaságát élvezi.

Egy napsütéses délután a semmiből előbukkan a tündérkeresztanya.

Hamupipőke megkérdezte: „Tündérkeresztanya, mit keresel itt ennyi év után?”.

A jótündér így válaszolt: “Hamupipőke, példaértékű életet éltél, mióta utoljára láttalak. Van valami, amire még mindig vágyik a szíved?”

Hamupipőke megdöbbent, elragadtatottan, és némi gondolkodás után kimondta első kívánságát:

“A herceg csodálatos volt, de nem sok befektető. Szájról-szájra élek a rokkantsági csekkjeimből, és bárcsak felfoghatatlanul gazdag lennék”.

A hintaszéke azonnal tömör arannyá változott.

Hamupipőke azt mondta: „Ó, köszönöm, Tündérkeresztanya”.

A jótündér így válaszolt: “Ez a legkevesebb, amit tehetek.

Mit szeretnél a második kívánságodra?”

Hamupipőke lenézett törékeny testére, és így szólt: „Bárcsak fiatal lennék, és tele azzal a szépséggel és fiatalsággal, amivel valaha is rendelkeztem.”

A kívánsága azonnal valóra vált, és gyönyörű, fiatal arca visszatért.

Hamupipőke érezte, hogy olyan rezdülések támadtak benne, amelyek évek óta szunnyadtak.

És akkor a tündérkeresztanya ismét megszólalt: „Van még egy kívánságod; mi legyen az?”

Hamupipőke odanéz a sarokban álló rémült macskára, és azt mondja: „Azt kívánom, hogy Bobot, az én öreg macskámat változtasd át kedves és jóképű fiatalemberré”.

Mágikus módon Bob hirtelen olyan alapvető változáson ment keresztül biológiai felépítésében, hogy amikor a nő előtt állt, olyan gyönyörű férfi lett, amilyet sem ő, sem a világ nem látott még.

A jótündér így szólt: „Gratulálok, Hamupipőke, élvezd az új életedet”.

A tündérkeresztanya egy ragyogó kék villamossági áramütéssel olyan hirtelen eltűnt, ahogy megjelent.

Néhány hátborzongató pillanatig Bob és Hamupipőke egymás szemébe néztek.

Hamupipőke lélegzetvisszafojtva ült, és bámulta a legszebb, elképesztően tökéletes férfit, akit valaha látott.

Aztán Bob odasétált Hamupipőkéhez, aki átszellemülten ült a hintaszékében.

Fiatal, izmos karjaival szorosan magához ölelte a lányt.

Közel hajolt hozzá, meleg leheletével fújta aranyló haját, miközben azt suttogta…

„Fogadok, most már bánod, hogy kiheréltettél!”